háát nem kérdeztem meg de segáz majd holnap...:)
de én egészen biztos vagyok abban hogy úszni vagy:)
na majd pénteken legkésőbb!
csóóóók! szeretlek!
vigyázz magadra!!
:)
2010. január 27., szerda
2010. január 23., szombat
23
Hát...majdnem összejött:)
De azért a tegnapi meg a mai nap is nagyon jó volt!:D
Szerintem épp most kérdezed a kondit:D:D:D:Dremélem összejön!
Szeretlek Téged, te bolond!
:)
De azért a tegnapi meg a mai nap is nagyon jó volt!:D
Szerintem épp most kérdezed a kondit:D:D:D:Dremélem összejön!
Szeretlek Téged, te bolond!
:)
2010. január 21., csütörtök
Csóóók
Holnap 23hónap!!!!! és ráadásul ott is alszom...:)
Remélem nem fogunk veszekedni...:) majd igyekszem.
na jóéjszakát aludjj jól és álmodjj velem
Imádlak igazáán!!!
Pusszi...:)
Remélem nem fogunk veszekedni...:) majd igyekszem.
na jóéjszakát aludjj jól és álmodjj velem
Imádlak igazáán!!!
Pusszi...:)
2010. január 14., csütörtök
2010. január 13., szerda
Mosoly.
Szia!
Azt hiszem én is nehezen tudom elkezdeni, és azt is tudom, közel sem lesz olyan remek, mint amilyen a tied.
Tudod, emlékszem, mikor elementem melletted a folyosón, rádnéztem, és tudtam, hogy még dolgunk van egymással az életben. Azt hiszem, hiába nem ismertelek, én Ismertelek!
Megjegyzem, te jobban gyerek voltál, mint én ;), mégis ez a gyerek mutatta meg nekem, hogy mi is az élet, és hogy mindnyájunknak szüksége van valakire, akivel megoszthatja a felfedezett csodákat.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy szerelmes lettem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy mind a ketten felnőttünk. Azt vettem észre, hogy szeretnék majd egyszer egy pici Dancit is, aki legalább olyan, ha nem csodálatosabb lesz, mint az apja!
Én, a gyerekgyülülő:D Hisz tudod...:)
Aztán elbizonytalanodtam önmagamban. Nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen értékes embernek, mint te, én, pont én minek kellek. Őrülten féltékeny voltam mindenkire.Féltem, hogy elveszíthetlek. Folyton próbák elé állítottalak. Kíváncsi voltam, vajon tényleg igaz-e. Igaz-e, hogy kellek neked. Mindig kiálltad a próbát, de sohasem azzal,amit én szerettem volna. Buta voltam. De te is az voltál. Nem mutattad ki nekem a negatív érzéseid. Szükségem lett volna rá. Azt akartam, hogy előttem ne kelljen mosolyognod, égre nézned. Előttem az légy aki vagy. Hiszen én sem tudok más lenni. Szükségem volt rád, és arra, amit érzel, hogy tudjam, fontos vagyok. Önző az ember és hitetlen. Amit nem lát nem hiszi, és talán ez az én legnagyobb hibám, hogy nem tudom elhinni, hogy te akarsz hozzám tartozni.
Szeretlek, de féltem, hiszen úgy gondoltam/gondolom, hogy nem tudok neked mindent megadni, amire szükséged van. És ha néha nem mutatod ki az érzéseid, úgy érzem elbuktam. Szeretlek, de nem tudok második lenni. Míg nem találom meg önmagamat, nem tudlak úgy szeretni, ahogyan megérdemelnéd. De nélküled képtelen vagyok elkezdeni. Nélküled csak egy anyag vagyok, és csak is veled tudom megtalálni önmagamat. Nélküled elveszek. Én összeszedtelek téged. Most te jössz, de ez sokkal nehezbb feladat. Ha tudom, hogy mellettem vagy, képes vagyok bármire. De nélküled csak a külvilág számára tudok létezni. Sosem késő! Erre a napokban jöttem rá! Sosem késő!
Sablonos,de igaz: Szeretlek Téged, és együtt fogunk megöregeni. Világos??!
És majd remek sok gondunk lesz a pici dancikkal, pici enikőkkel, aztán az öregeséddel, és végül, hogy ki mikor használja a sétabotot. És tudod, öreg korunkban, mikor már csak totyogni tudunk, akkor is kéz a kézben fogunk járni, és egy fele fogunk nézni. Akkora igazán Mi leszünk,de már most is elindultunk a tökéletes egéssszé válás rögös útján.
Azt hiszem én is nehezen tudom elkezdeni, és azt is tudom, közel sem lesz olyan remek, mint amilyen a tied.
Tudod, emlékszem, mikor elementem melletted a folyosón, rádnéztem, és tudtam, hogy még dolgunk van egymással az életben. Azt hiszem, hiába nem ismertelek, én Ismertelek!
Megjegyzem, te jobban gyerek voltál, mint én ;), mégis ez a gyerek mutatta meg nekem, hogy mi is az élet, és hogy mindnyájunknak szüksége van valakire, akivel megoszthatja a felfedezett csodákat.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy szerelmes lettem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy mind a ketten felnőttünk. Azt vettem észre, hogy szeretnék majd egyszer egy pici Dancit is, aki legalább olyan, ha nem csodálatosabb lesz, mint az apja!
Én, a gyerekgyülülő:D Hisz tudod...:)
Aztán elbizonytalanodtam önmagamban. Nem tudtam elhinni, hogy egy ilyen értékes embernek, mint te, én, pont én minek kellek. Őrülten féltékeny voltam mindenkire.Féltem, hogy elveszíthetlek. Folyton próbák elé állítottalak. Kíváncsi voltam, vajon tényleg igaz-e. Igaz-e, hogy kellek neked. Mindig kiálltad a próbát, de sohasem azzal,amit én szerettem volna. Buta voltam. De te is az voltál. Nem mutattad ki nekem a negatív érzéseid. Szükségem lett volna rá. Azt akartam, hogy előttem ne kelljen mosolyognod, égre nézned. Előttem az légy aki vagy. Hiszen én sem tudok más lenni. Szükségem volt rád, és arra, amit érzel, hogy tudjam, fontos vagyok. Önző az ember és hitetlen. Amit nem lát nem hiszi, és talán ez az én legnagyobb hibám, hogy nem tudom elhinni, hogy te akarsz hozzám tartozni.
Szeretlek, de féltem, hiszen úgy gondoltam/gondolom, hogy nem tudok neked mindent megadni, amire szükséged van. És ha néha nem mutatod ki az érzéseid, úgy érzem elbuktam. Szeretlek, de nem tudok második lenni. Míg nem találom meg önmagamat, nem tudlak úgy szeretni, ahogyan megérdemelnéd. De nélküled képtelen vagyok elkezdeni. Nélküled csak egy anyag vagyok, és csak is veled tudom megtalálni önmagamat. Nélküled elveszek. Én összeszedtelek téged. Most te jössz, de ez sokkal nehezbb feladat. Ha tudom, hogy mellettem vagy, képes vagyok bármire. De nélküled csak a külvilág számára tudok létezni. Sosem késő! Erre a napokban jöttem rá! Sosem késő!
Sablonos,de igaz: Szeretlek Téged, és együtt fogunk megöregeni. Világos??!
És majd remek sok gondunk lesz a pici dancikkal, pici enikőkkel, aztán az öregeséddel, és végül, hogy ki mikor használja a sétabotot. És tudod, öreg korunkban, mikor már csak totyogni tudunk, akkor is kéz a kézben fogunk járni, és egy fele fogunk nézni. Akkora igazán Mi leszünk,de már most is elindultunk a tökéletes egéssszé válás rögös útján.
2010. január 11., hétfő
Igen, mosolygok...?
Írni szeretnék neked, de nem tudom elkezdeni...
Csak össze fog jönni!
Szinte "picik" voltunk amikor összejöttünk és talán mind ketten felnőttünk ez alatt a két év alatt...
Az elején hiába támadtak minden felől minket nem érdekelt, közben hiába voltak problémák mi megoldottuk.
...
- és most csak a multunk marad közös és a holnapunk másé?
- és én szerinted azért mosolygok, mert olyan kurva boldog vagyok?
- és csak nézek a távolba arogánsan?
- megsem szólalok?
- és nem érte meg ez a két év?
...
-Én nagyon remélem, hogy lesz nekünk közös jövőnk, bár valahogy mindig elrontom valahol, de tudjuk, hogy aki megbánja a multat az talán megbocsájtást nyer egyszer...
-Igen, mosolygok, szenvedni rossz és ezt el kell titkolni. És én aki olyan erősnek, nyugodtnak mutatom magam mégsem síkíthatok kínomban.
-A távolba nézek, mert rád nézni fáj. A távolba nézek, hogy tudjak mosolyogni... A távolba nézek, hogy tudjál utálni...
-Szólalni sem bírok pedig tudom hogy kéne, de nem megy. Egy gombóc lüktet a torkomban és érzem, hogy hang már nem fér el mellette...
-És nem érte meg? De igen, de nagyon is megérte. Én köszönöm neked amit kaptam. Remélem én is tudtam adni, hiába mondod, hogy pozitív és negatív egy szinten áll; nagyon remélem ez nem így van.
Ezt most mind elmondtam és egy szót sem ejtettem az eredeti "problémáról". Nem is fogok... de jobban esik nekem, hogy ezt leírtam még akkor is ha tudom, hogy a késői könny sóvá válik...
A végére már csak az ilyen sablonos, de igaz közhelyek maradtak: szeretlek és köszönöm hogy hozzád tartozom...
2013. 02. 22. 13h - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -DanCi
/Remélem elolvasod és remélem nem haragszol.
Csak össze fog jönni!
Szinte "picik" voltunk amikor összejöttünk és talán mind ketten felnőttünk ez alatt a két év alatt...
Az elején hiába támadtak minden felől minket nem érdekelt, közben hiába voltak problémák mi megoldottuk.
...
- és most csak a multunk marad közös és a holnapunk másé?
- és én szerinted azért mosolygok, mert olyan kurva boldog vagyok?
- és csak nézek a távolba arogánsan?
- megsem szólalok?
- és nem érte meg ez a két év?
...
-Én nagyon remélem, hogy lesz nekünk közös jövőnk, bár valahogy mindig elrontom valahol, de tudjuk, hogy aki megbánja a multat az talán megbocsájtást nyer egyszer...
-Igen, mosolygok, szenvedni rossz és ezt el kell titkolni. És én aki olyan erősnek, nyugodtnak mutatom magam mégsem síkíthatok kínomban.
-A távolba nézek, mert rád nézni fáj. A távolba nézek, hogy tudjak mosolyogni... A távolba nézek, hogy tudjál utálni...
-Szólalni sem bírok pedig tudom hogy kéne, de nem megy. Egy gombóc lüktet a torkomban és érzem, hogy hang már nem fér el mellette...
-És nem érte meg? De igen, de nagyon is megérte. Én köszönöm neked amit kaptam. Remélem én is tudtam adni, hiába mondod, hogy pozitív és negatív egy szinten áll; nagyon remélem ez nem így van.
Ezt most mind elmondtam és egy szót sem ejtettem az eredeti "problémáról". Nem is fogok... de jobban esik nekem, hogy ezt leírtam még akkor is ha tudom, hogy a késői könny sóvá válik...
A végére már csak az ilyen sablonos, de igaz közhelyek maradtak: szeretlek és köszönöm hogy hozzád tartozom...
2013. 02. 22. 13h - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -DanCi
/Remélem elolvasod és remélem nem haragszol.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
